Iskolás koromban
csodálkoztam rá a Hamletre, hogy milyen nagyszerű dolog... nagyon mély nyomot
hagyott bennem a Harag György által rendezett szatmári előadás Csíky Bandival
és Elekes Emmával a főszerepben. A Hamletről nekem mindig ők jutnak először
eszembe.
Fontos művekkel
találkozhattam a szatmáriak előadásában. Parászka ott rendezte a Vihart,
óriási, gyönyörűen kidolgozott tablók voltak benne, és Ács Ali Prosperót
nagyszerűen, egy életre emlékezetesen alakította.
Örkénnyel ott találkoztam,
ott láttam előszöt a Tótékat. A postás volt a legdöbbenetesebb figura, hogy
milyen veszélyes lehet, hogy uralkodhat akár egy egész falun.
A szatmári színhaz
Parászka idején indult be a legjobban, sokkal eredetibbeket és jobbakat
produkált, mint mostanában Csíkban. Csíkban a fő produkció az volt, hogy
létrehozott egy társulatot, Szatmáron viszont létezett a társulat, ami jó,
nagyszerű, tehetséges emberekből állt, és ezt Parászka ki is tudta használni,
nagy előadásokat csinált. (I.)
Örültem, amikor Keresztes
Attila odakerült művészeti vezetőként, és létrehozott néhány reménykeltő
előadást. Kicsit el tudtak rugaszkodni a korábbi szatmári színjátszási
stílustól, aztán ez a törekvés megtorpant. Örülök, hogy fiatal gárda került
oda, rendező, dramaturg és néhány színész, akik változtatni akarnak valamit: ez
remélhetőleg össze is jön nekik. Jó lenne, ha ismét lenne egyfajta változásra
remény, mert mégiscsak Harag György nevét viseli ez a színház, és Harag György
színházi létét és mentalitását újítás, nyitottság és kíváncsiság jellemezte
mindig. Ha a nevét viseli a társulat, akkor ezt nem szabad elfelejteniük. (K.)
Szeretem Czintos Józsefet.
Olyan jó érzés őt nézni.
Szeretem, hogy Harag
György nevét viselik. (Szeretem Harag Györgyöt.)
Szerettem a Világjobbítók
jelmezeit.
Szeretem őket, mert tőlük
láttam először Keresztes-előadást. (T.)
Szeretem a színház
épületét, mert jó "színházszaga” van. Szeretem az ottani embereket, mert
jó a humoruk. Sajnos ritkán jutok el Szatmárra, de akárhányszor abban a
színházban járok, mindig magasztos gondolataim támadnak a színházról. (G.)
Szép emlékeim a
színházból: Parászka Romeo és Júliája, melyben két különböző nemzetre hajazott
a Capulet és a Montague család. Láttam ott egy jó Portugált, benne Márkó Eszter
virtuóz alakításával. Nagyon szerettem a Boldogtalanok világát, Afrimtól. A
Chioggiai csetepaté poénjainak frissességét. Keresztes Három nővérében a fiatal
Nagy Antalt – bántam, hogy Csíki Orsival elmentek Angliába, megélni. Nagy
Csongor nagyon jó színész. Rappert is. Czintost legutóbb a Vaknyugatban láttam,
lenyűgözött. A nyugati világ bajnokában Egger Gézát kedveltem, Esztert, az
egésznek a hangulatát. A munka frisseségét, igényességét. Azt, hogy érzékenyen,
a (színházi) apákhoz való viszonyról is szól. A Rokonokban Bodea Tibor
alakítása fogott meg, de az idősebb színészek vagy Rappert, Nagy Orbán is
nézhetőek voltak. (A.)
Az idős kollégák szépen,
jól dolgoznak. (T.)
Még középiskolásként
elbeszélgettem a szatmári Bessenyei Gedő Istvánnal a teatrológia szakról,
elmondta, hogy ő miért szereti. Most, a lájk rovatunkban szeretném ezt
megköszönni neki. Segített akkor a döntéshozásban, hogy belevágjak-e a lecsóba.
Belevágtam. Örülök a Bogár Barbi – Kovács Niki – Sándor Anna-hármasnak!
Tehetséges lányok. (E.)
Szeretem, hogy Keresztes
Attila megpezsgette a színházat. Keresztes Három nővérét. Afrim
Boldogtalanokjának varázslatos világát, Bíró József játékát az előadásban.
Szeretem, hogy próbálnak fiatal alkotókat vonzani a színházhoz. A nyugati világ
bajnokában az alkotói igényességet (ami alatt a színészi játék kidolgozását, a
gondolati igényességet, de Synge szövegének újrafordítását is értem). (A.)
Az ott dolgozó emberek (a
kellékestől a világosítóig) adják meg a színház zamatát, akár egy jó bornak.
Vannak olyan emberek, akikkel maximálisan meg vagyok elégedve, és nagyon
elhivatottnak tartom őket. Ízig-vérig színházi emberek. Ezért különösen
szeretem azt a színházat: olyan az infrastruktúrája, amit nem tudsz megvenni,
mert a korral érik be. Nem azt mondom, hogy ebből minden fogaskerék a helyén
van, de becsiszolódtak dolgok, melyek szinte már apáról fiúra öröklődnek. Ez a
szatmári hagyományhoz tartozik, melyet nagyon tisztelek. A színház tervezője is
nagyon jó munkát végzett. A színpad és a nézőtér viszonya nagyon jó, az
akusztika különösen jó, pontos a formatervezés is, s az alapfelszereltség, vagyis a süllyesztő, a
tervezett forgószínpad is nagy hozzáértésre utal. (A.)
Szerettem Egger Gézát és
Márkó Esztert A nyugati világ bajnokában, emellett az előadás egész képi világa
is megfogott. A szöveg se volt rossz. Jól megkomponált, egységes kitalált
nyelv. A Boldogtalanok Bíró Józsefe nagy kedvenc. De az egész előadás emléke
maradandó. A Chioggiai csetepaté tisztaságát is szerettem, és a nagy műanyag
halakat benne. (R.)
Szeretem a fiatalokat a
szatmári színházban. B.B.-t, K.N.-t, S.A.-t, K.Sz.-t és M.T.-t. (N.)
Előadás után állok a
barátommal, és várjuk a nézőket. Kijön egy öreg néni, és megkérdi tőlem: „Maga
a rendező?”. Mondja a barátom, hogy nem, ő az. Erre a néni: „Hát, a darabot ki
választotta?”. A barátom: „Én.” Néni: „Hát nem valami szoúrakoztató. A
színészek jók, de a darab nem szoúrakoztató.” Ezt szeretem. (Zs.)
Az első emlékem Szatmárról:
az augusztusi fények a színház előtt, ahogy a fák találkoznak a napfénnyel.
Reggel hatkor érkeztem meg a városba, azzal a súllyal, hogy az anyám ott kezdte
a pályáját, azokkal a kollégákkal, akikkel majd én is együtt fogok játszani. De
csodálatos emberekkel találkoztam ott. Tudom, hogy ha Szatmár nem lenne az
életemben, akkor én most nem lennék pályán. Maximális alapozást kaptam ott a
szakmából. Ebben része volt Ács Alinak, Czintosnak, Méhes Katinak, Sebestyén
Abának, Rappert Gábornak, Nagy Csonginak, aki folyamatosan partnerem volt, és a
névsor még igen hosszú. Sok helyen dolgoztam már, de ma is úgy érzem, hogy Ács
Öcsi az ügyelők ügyelője. A színházon kívüli barátai közt szociális burokban
élhettem. Engem Szatmáron ringattak, a bölcsőm volt. Most is visszatérek néha,
és igaz ugyan, hogy egy másik helyzetbe, de úgy érzem, még feladatom van abban
a csodálatos közegben. Szatmár a második otthonom, akármelyik is éppen az első.
(E.)
Kapcsolódó linkek:
Kritika az előadásról (Rokonok)
Beszámoló a szakmai beszélgetésről (Rokonok)
