Én nem úgy indultam ide, hogy jó lesz. Általában egészséges
gyomorideggel indulok a fesztiválok felé, kicsit elképzelem, hogy milyen lesz,
kicsit kíváncsi vagyok. Most ezek nélkül ültem vonatra. Elhidegülve a hideg
Gyergyó felé. Pedig a figurások erre nem szolgáltak rá. Sőt.
Ürességgel érkeztem, de most úgy, hogy nem vártam, nem is akartam,
hogy ez a fesztivál, vagy bármelyik előadás ezt kitöltse bennem. Pedig Györgyi
is megölelt, mikor megérkeztem. Jelzem, ez az egyetlen fesztiválhely, ahol
megölelnek, mikor megérkezem.
Nem akartam, hogy hassanak rám, nem is akartam örülni, csalódni,
vergődni a kettő között, úgy gondoltam, hogy nekem most erre nincs szükségem.
Csak azt vártam volna, ha jelentéktelenül eltelik bennem ez a tíz nap. Aztán
Derzsi Dezső a Tandem csoport bemutatása közben egyszer csak meséli, hogy mivel
hívta fel Porogi Dorkát. És azt mondja, életszínházat akarok. A pimasz. És
látom, hogy Kónya-Ütő Bencével úgy számolnak be az egész projektről, hogy
közben csillog a szemük. Izgatottak, és kíváncsiak, mint pár órával ezelőtt a
kisiskolás gyerekek, amikor ültek a Marcipán cukrászdában, és várták a Rajzolj
színházat pályázat díjkiosztóját. Először ott, a Marcipánban melegedtem fel egy
kicsit a gyerekek örömétől. Bár ezt hajlamos lettem volna a sütemények illatára
fogni. Nem számítottam arra, hogy több mint háromszáz gyerek küld majd rajzot a
pályázatra, több mint háromszáz gyerek gondol valamit a színházról. Mikor
meghallottam, kicsit el is szégyelltem magam a rideg hozzáállásom miatt.
Most már bánom, hogy az ölelést nem tudtam igazán viszonozni. Ne
haragudj, Györgyi.
Végül nem is a Tandem csoport műhelybemutatója tört meg, bár az is
vagány. Nézzetek utána! Hanem ez a két ember volt olyan szemtelen, hogy
nyitottan beszéltek. Megosztották velünk nemcsak az örömeiket, hanem azt is
(végre valaki), hogy mi nem sikerült. Fontos, hogy megosztották. Nem tehetek
róla. Kíváncsi lettem.
Szóval úgy tűnik, csalódni fogok. Kellemeset.
R.
