Lovassy Cseh Tamás: jó kis poénokba csomagolja kritikáit a világról, színházról, emberekről, ha nem szemfüles az ember, nem is veszi észre, mennyire oda-oda üt. Oda, ahol fáj. És mikor nem kritikaír, váratlanul és minden előzmény nélkül elindít egy Bódi Margó-számot, amit énekel is. Emellett növeli a blogunk olvasottságát a botrányaival. Ajánljuk más fesztiválokra is. A megfázást Gyergyóban szedte össze.
Biró Réka: a szerkesztőség legcsendesebb jelensége. Felszállt Kolozsváron a vonatra, és azt mondta, kiábrándult a színházból. Ehhez képest reggel nyolcig szerkeszti a blogot, majd kicsit alszik és folytatja. Nyolcunk közül ő köhög a legcsúnyábban és legkitartóbban. Ahogy teltek a napok, egyre rétegesebben kezdett el öltözködni, most már eljutott odáig, hogy a kabátjára felvesz egy füssmellényt. Ha megjelenik egy paplannal, senki ne csodálkozzon. Meghűlve érkezett a fesztiválra.
Kovács Bea: néha haragszik a világra, van, hogy elmegy a hangja is, de olvasva a naplóját, egyértelmű lesz: jön-megy a fesztiválon és figyel. No meg örvend a magyar szónak a szórványban. Ennek ellenére előszeretettel használ angol szavakat. Azért nem ül le mások után a buszon, mert érzi, ahogy belészáll a gomba. Termékeny napokat tudhat a háta mögött: két naplót írt, két kritikát és két szakmai beszélgetésről számolt be. Itt fázott meg a fesztiválon.
Kovács Emőke: a csendes gyilkos. Ritkán szólal meg, de akkor odaüt. Szárhegyiként otthonosan mozog Gyergyóban (eltalál a színháztól a Rubinig és a színháztól a szállásig), és hosszú percekig képes ugyanarról a színészről készült fotókat nézegetni. Tudja, a mondatban hová kell vesszőt tenni, és hová nem. Ő az egyetlen, akihez nem lehetett kitalálni képaláírást (nem lehet tudni, ez jó vagy rossz). Egész héten azon volt, hogy hátha ő is megfázna, részben összejött, de még nem az igazi.
Szabó Réka: neki mindig van képe. Fotókat válogat, szerkeszt, másol és töröl, ugyanis. S ha van egy kis ideje, ír is. Különös ismertetőjegye az egy pár sünös mamusz, amiben fel-felbukkan a szálláson. Két tányér levest szokott elfogyasztani ebédkor, és nem panaszkodik az állandó hús-pityóka kombinációra. Nem szereti, ha a szakmai beszélgetésen név szerint felkérik, szóljon hozzá, főleg azok után, hogy egyik alkalommal más előadásról kezdte el osztani a véleményét, mint amiről szó volt. A fesztiválon hűlt meg.
Varga Anikó: általában higgadtan, szakszerűen vizsgálja az előadásokat, de a Vándorszínház hatására kilép a testéből, és tavaszi lepkeként örvendezni kezd. Egyébként nagyon fázik és kritikákat ír. A fekete kabátjából fehér tollak kandikálnak ki, aggódik is emiatt. Jókat derül a saját poénjain, néha a máséin is, egyedi, ahogy felkacag. A leggyakrabban használt szavai: „figyelj!”, „érted, tehát, hogy…”. Betegen érkezett Gyergyóba, az állapota nem javult.
Vargyas Márta: ő az, aki a legjobban átlátja az erdélyi (és nem csak) színházi életet. Úgy tűnik, mindenkit ismer, mindenkiről tud valamit, de – sajnos – túl diszkrét ahhoz, hogy ezt másokkal is megossza. Jelige: „Blikk, nők, a mi titkunk!” Mire elhozatta a télikabátját, felmelegedett az idő, ezek szerint nincs napirenden az időjárás-jelentéssel, nem úgy, mint a színházi szakma legfrissebb híreivel. A fesztivál végére ő is lebetegedett.
Zsigmond Andrea: a motor. Burrrrrrrrrrr. De nem Dacia-motor, ami nem indul be télen, hanem mondjuk Ferrari. Nála érnek össze a szálak, kedvenc mondata: „ha van egy kis időd, ezzel és ezzel foglalkozz”. Szíve-lelke a fesztiválé, néha sír, néha kacag ezen. Minden itt született szöveg hálás neki, akárcsak a szerkesztőség összes tagja, főleg, amikor a kötőszavak, rejtett alanyok és névmások használatáról tart kiselőadást. Hosszú másodpercekig képes ezt mondani: „erre most nincs időm”, de míg ismételgeti, meg is hallgathatná, amit mondani akarunk. Azt állítja magáról, ő nincs meghűlve.
E.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése