Kollokvium, én így szeretlek

Szeretem a kollokvium kisvárosi pezsgését. (T.)

Nagy dolognak tartom, hogy a Figura ragaszkodik a kollokviumhoz, hogy fontosnak tartja, hogy ilyen módon is részt vegyen a színházi körforgásban.

Tetszik a családias hangulat, hogy minden egy helyen történik – ez a kis fesztiválok előnye. Jól működik a kávézó, multifunkcionális terepként: a fesztiválklub, a szakmai beszélgetések, koncertek, projektbemutatók, bulik lazán találnak helyet egymás mellett.

Jó fejek a pultosok.

Vannak egész izgalmas szakmai kísérőprogramok. Például idén (eddig) a Tandemeseké.

És említsük meg persze a kollibacit. :) Mind betegei vagyunk most. :) (A.)

A figurások nagyon jó házigazdák, bármilyen rendezvényről legyen szó. Egy kicsit sajnálom, hogy a kollokviumon a román sajtó nem képviselteti magát. Ez olyan hely, ahova nem tudok úgy eljönni, hogy ne nosztalgiázzak. Mióta ezzel foglalkozom, azóta eljárok minden gyergyói rendezvényre. (R.)

Azt bírom, hogy a kollokviumon a betegség hozza össze az embereket. Hogy vannak teltházak. Hogy idejön egy csomó ember, és jól is érzi magát. Élmény volt, amikor Freddyt fejre állították a Livingben. A Dagadt Mandulák voltak még izgalmasak régebben (Norbi, Zency, Csaby ökörködései). Korábban voltak karaoke bulik is. Az se volt rossz, amikor a fesztivál inkább a fesztiválról szólt, mint a színházról. (G.)

A kollokviumban szeretem: hogy a szakmai beszélgetések a Livingben vannak. Az a cél, hogy mindenki jól és biztonságban érezze magát, hogy felszámoljuk az esetleges, az előadáshoz viszonyítva eltérő álláspontok és perspektívák közötti szakadékot. Szeretem magát a Livinget, hogy otthonos, és nem érzem azt, hogy csak belsősöket lát szívesen (mint sok más színházbüfé). Szeretem a kolli-bacit, mert nem hagyja, hogy elkallódjanak az impresszióink és gondolataink az előadásokról. És Gyergyót is szeretem, mert most épp nincs hideg. (B.)

A kollokvium alatt érzem azt, hogy otthon vagyok Gyergyóban. (F.)
 

A tegnap este egyik legszebb felfedezése, hogy egy kollokvium során egész színész osztályok gyűlhetnek össze, olyan emberkék, akik jelenleg különböző városok színházait erősítik. Többségüknél megmaradtak a régi kommunikációs gesztusok és ösztönök: őszinték egymáshoz. Adnak és kapnak emberileg is, és szakmailag is. Tapasztalataik, ötleteik leegyszerűsített színházközi kommunikációként hatnak még egy kocsmaasztalnál is.

A délelőtti szakmai kollokviumok nem egy távoli, fölényes mikrofonhangon szólalnak meg, hanem minden véleményre nyitott kötetlen beszélgetések. Ezen belül ritka és fontos pillanatok, amikor a színészek hangosan is megfogalmazzák gondolataikat, néha kételyeiket szerepükről, munkájukról.

Néhány anyagi és technikai hátrány kizáró jellegétől eltekintve a színházak maguk választhatják ki, mely előadásukat mutatják meg repertoárjukból a szakmának és a gyergyószentmiklósi közönségnek. Így átfogóbb képet kaphatunk egy-egy intézmény munkájáról, illetve következtethetünk a kisebbségi színházak jelenlegi művészi ízlésére.

Ugyan pénz-, és időhiány miatt nem megoldható, hogy a résztvevő társulatok végig részt vehessenek a fesztiválon, de a minden alkalommal jelenlévő fesztiválújságban/blogon tájékozódhatnak az előadások fogadtatásáról, a szakmai beszélgetésekről, a kísérő rendezvényekről, a napi hangulatról fotó és leírás formájában, továbbá az új, izgalmas körkérdéseknek köszönhetően olvashatóak a színházi dolgozók véleményei saját és mások munkájáról, példaképeikről stb. A szövegek igényes külalakú lapokban is megjelennek, melyek megtalálhatók a színház területén. (M.)

A mostani kollokviumplakátot mondanám, és a mini műsorfüzetet.

Olyan üdítő, hogy a fesztiválszervezési stressz itt nem érződik, hanem mindenki képes nyugodt maradni a rohanás közben is.

Talán a legotthonosabb erdélyi fesztivál ez a kollokvium. Ezért sok puszi nekik. (R.)

Szeretem a találkozás lehetőségét, de főleg azt, hogy esélyt kapok arra, hogy elmondhassam a véleményem. A Living Room hangulatát – ezek a fotelek ihletet adnak a beszélgetéshez. (R.)

Mert – és most muszáj újra megemlítenem a Livinget – van egy helye, ahol össze lehet gyűlni, és ha nincs épp előadás, mindenki itt van. 

Mert Erdély legnagyobb múlttal rendelkező multikulturális színházi fesztiválja.

Mert van kolli-bacija ötletes rovatokkal, jó humorral.

Mert találkozhatunk a bukaresti zsidó színházzal. :) (E.)

Jó a kollokvium plakátja, frissességet áraszt a szórólapja, műsorfüzete.

Tetszik, hogy mindenhol kanapé van – a stúdióteremben is, ha úgy szüli az alkalom. Emiatt is jó volt a hangulat a Cári Tibiék koncertjén. (A.)

Barátságos itt. Leó az első kávét ingyen adta, Márti néni a Napsugár panzióban szintén megkávéztatott, amikor látta, hogy a csészékre ragadt a tekintetem. Bármi gondunk lenne, a szervezők azonnal ugranak. A kolli-bacis munkatársak is figyelmesek, nem hisztivel reagálnak hisztire... :D A Rubin pincérei is olyanok, amilyenek máshol nem lehetnének: a keveset mosolygó hölgytől is kaptam pluszban ingyen ásványvizet (milyen rossz, hogy nem a borvíz szót írom ide). Kedvesek a faleveles utcák, a szekérzörgés hajnalban, a város széli kőfalon a régi Gyergyó-poszter.

A szakmai beszélgetések barátságossága: nem hierarchikusan szerveződnek, diákok gyakorolhatják bennük a hozzászólás művészetét. Semmi sem hierarchikus itt. Jó terep ez fiatalok párbeszédére – mert idősek alig vannak itt. Jó terep szakmai barátságok megerősödésére és köttetésére. Szövetségek csíráinak megjelenésére. Szakmai kérdések hosszas vitatására a bulikon, ölelések és puszik gátlástalan osztogatására. A szeretet gyakorlására. (A.)

Szeretem, hogy spontán helyzeteket kell megoldani, mert ha sikerül, attól valakinek jobban telik itt. Szeretem megölelni a vendégeket, akiket nagyon várok. Szeretem, hogy ennyien képesek vagyunk ezt végigcsinálni. Hogy a fesztiválújságunknak saját neve van. Szeretek izzadni az előtérben, attól félve, hogy valaki nem fog bejutni az előadásra. Szeretem a plakátot. És a bannert az előtérben. Azt nagyon. Az egész előteret szeretem most, még sosem volt ilyen pöpec. Szeretem a pálinkát. Szerettem sírni a Dsida-esten. Szeretném, ha Andi többet aludna. Szerettem, amikor megtelt hangszerekkel az iroda, mert a sZempöl elfelejtett kipakolni. Vagy amikor Simon Mártonék az égből ide pottyantak. És szeretem, hogy Norbi türelmes, és már egy órája várja az 50 banist, hogy tudjon venni egy sört. Ezért nem bánom, hogy bejön a kolozsvári lányoknak. Szeretem a fesztiválérzést mindenek felett. (Gy.)