Mozgásszínház, én így szeretlek

A mozgásszínházat akkor szeretem, amikor csinálni kell. Mert nézni nem szeretem. A mozgásszínházat érdekesebb csinálni, mint nézni. Az M Studiót azért szeretem, mert olyan töretlenek. Nem gyötrik magukat a kritikák miatt, teszik a dolgukat, és kész. Jó nézni őket, jóleső érzés. Az M Studiós előadásokban olyan sok energia van. Nagyon szeretem Veres Nagy Attilát és Polgár Emíliát. Olyan szimpatikusak. Olyan hideg kedvesek. Olyan színház, amit nagyon nem látok itthon. Megkívánom néha, hogy elmenjek a bemutatóikra. (G.)

Szeretem a Kampf c. előadásban azokat a pillanatokat, amikor egyszerre tudnak mozogni.

Szeretem nézni Orbán Leventét, ahogy átalakul valamiféle groteszk lénnyé.

Azért szeretem a mozgásszínházat, mert ilyesmit nézve egyenlő startpozícióból indul a legtöbb erdélyi kritikus. (Alig értenek hozzá, asszem.) (T.)

Szeretek szépen ívelt mozdulatokat és izmos testeket látni színpadon, és ezt nemcsak mozgásművészektől várnám el. Tisztelem, hogy olyan műfajban képviseltetik magukat, ami nálunk még csak most kezdi kivívni magának a figyelmet. (B.)

  

Szeretem a Romeo&Júliát. Régebben szerettem azért leutazni Szentgyörgyre, hogy M Studiós előadásokat nézzek.  Aztán odaköltözni azért, hogy az M Studiónál dolgozzak.

Szeretem, hogy mindenki azt hiszi, független társulat vagyunk. Pedig nem. Csak máshogyan, a mozgás irányából közelítünk a színházhoz. Szeretem ezt a „máshogyan”-t, mert kreativitásra, rugalmasságra tanít. Jó mindig újra elgondolkodni azon, mit jelent(het) a mozgásszínház, meddig tágíthatók a határok műfajok közt. Örülök, amikor úgy érzem, egy-egy előadásnak sikerül érvényes választ adnia erre a kérdésre. Szeretek beülni próbákra és nézni, hogy dolgoznak a színészek, hogyan találják ki, rakják össze a mozgássorokat. Legutóbb nagyon szerettem a francia Yves Marc-kal dolgozni, ő amellett, hogy két lábon járó színháztörténet, rengeteg lendületet adott mindenkinek. Szeretem, hogy az M Studiónál van lehetőség ilyen találkozásokra is.

Szeretem, hogy a színházcsinálás minden oldalát megtapasztaltam itt. Szeretem az alázatot, amivel színész, műszakos, rendező, takarítónő egyaránt díszletet épít, pakol, szervez, vagy megoldásokat keres azért, hogy egy előadás létrejöjjön. És szeretem a sikerélményt, amikor megtaláljuk a megoldást. Szeretem, hogy része vagyok döntéseknek, hogy felelősségem van, de szabadságom is. (N.)

A mozgásszínházban szeretem, hogy intellektuálisan nem tudom megfejteni. Hogy próbálgatja a határaimat. Hogy más nézői attitűdöt vár el tőlem, mint a prózai előadások. (R.)

Az M Studióban azt szeretem, hogy ők is egyfajta fanatizmussal dolgoznak. Ők az egyetlen társulat, amelyik ilyen jellegű munkát végez Erdélyben, és hisznek abban, hogy ezt itt is lehet művelni, igény van rá. Az az érdekes, hogy nem mindig fontos számukra az sem, hogy a néző megértse a történetet, egyáltalán legyen története vagy ne legyen annak, amit éppen produkáltak. Mindenkinek megvan a maga olvasata az előadásról. Azt is szeretem, hogy odafigyelnek a testükre, hiszen ez a legfontosabb eszközük, és szépen tudják használni az elemeket. (K.)

Az M-nél szeretem Nagy Esztert, a Visky-monodrámáért meg a Mint a fagyöngyért... Úgy képzelem, egyszerre intellektuális és zsigeri színész. A Kampfban jó volt látni Szekrényes László és Veres Nagy Attila kifejező arcát és mozgását is. Sajnálom, hogy Györgyjakab Andris nem táncol többé a társulatban. Orbán Levente egy jelenség volt.

A mozgásszínház olyan, mint a zene, ezért jó. Nem a világban szokásos fogalmazásmódokat használja, hanem valami új, hajlékony, szabad nyelvet, amit nem beszélünk, ezért előítéleteink sem lehetnek vele szemben. Kíváncsiságot gerjeszt, nyitottságot fakaszt.

A modern változatait szeretem, amelyekben a hétköznapi mozgás, az ének, esetleg a performansz vagy bármi más helyet kaphat. Lásd a Nagyvárad Táncegyüttes Nagyvárosi bujdosók c. előadásának egyes jeleneteit. A bevásárlókosaras részt említeném meg. A temesváriaktól a Woody Allen-előadás maradt emlékezetes a tánc humora miatt. A gyergyóiak táncelőadásai is kedvesek, emlékszem például egy Gyergyó városából ihletődött táncos esszére. Az Arany-légy egységes hangulatú és energiájú, szeretetteli előadás.

Magyarországról Szabó Réka előadásait kedvelem, főleg amelyeknek Peer Krisztián költészete is szerves része. Horváth Csaba koreográfiái frissek, nyersek, azokban az a jó. Fehér Ferenc is hasonló alkat, kedvelem. (A.)

Kapcsolódó linkek:

Kritika az előadásról (Kampf)

Beszámoló a szakmai beszélgetésről

Képek az előadásról