Nemzeti fesztiválmese egy kisebbségi elkollokválásról

Egyszer volt, hol nem volt, a korszerű Békeidőben, de még a port rúgta Kampf előtt, volt A fiú és keresztanyja, a bükkfaszéki Márika. A Fiú egyszer csak felordított: „…nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak…”. Keresztanyja próbálta megnyugtatni, de mivel nem sikerült, ezért elindultak, hogy megkeressék az Örök fiatalság és az örök élet titkát.

Mint futkározó Vándorcsillagok az égen, járták körbe a világot. Találtak egy varázslatos Bányavirágot, amiből világvégi Fekete tej csordogált. Ez, a közhiedelem szerint, gyógyítani tudta a Bányavakságot. Csakhogy ezt a virágot a nacionalista Bánk bán őrizte, aki irdatlan dühvel állta útjukat: „Csak akkor kaphatjátok meg a virágot, ha megküzdötök az unalmas Rokonokkal: a bűn csúnya Murlin Murlóval és véres kezű Titus Andronicussal.”

Ezeket a lehetetlen harcokat a drogról lejött Fiú és az egyáltalán nem frigid bükkfaszéki Márika Gyerekességeknek tartotta. Vagy valami Képmutatók felületes cselszövésének. Ezért legyintettek az egészre, és két pördüléssel Kámpforrá váltak. Majd boldogan éltek tovább a Bányavakságukban. 

N., G.