S
mert a kollokvium beszélgetést jelent, így meg is beszélem magammal a
Nagyvárad–Gyergyószentmiklós vonatúton, hogy mire jó egy színházfesztivál, s
ami ennél is fontosabb, miért látogatok el magam is
ilyen eseményekre?
*
Alig
hagyjuk el Élesdet, máris eszembe jut, hogy egy fesztivál elsősorban az
előadásokról szó, Réven azonban már arra gondolok, hogy a tíz napos együttlétnek
mégis több értelmének kell lennie,
mint néhány nézőtéren eltöltött óra. Csucsa magával hozza a szakmai
beszélgetések iránti lelkesedésemet, a színháztudományokkal szembeni elfogultságomat,
de amint elrobog vonatom az egykori Ady-ház mellett (váradiként mi másra lenne
érzékeny a halandó), egyből az esti beszélgetések válnak vonzóvá. Bánffyhunyad
jól ismert, díszes palotái a színházi szakma egymásratalálását, közös (és
igencsak népes) családunk találkozását idézik fel bennem. A sztánai állomáson
beköszön a szűkebb értelemben vett kollégákkal (vagyis teatrológusokkal) való
találkozás öröme, a szerkesztőség mint alternatív Varjúvár képe, de hogy
Kolozsvár után mit tartogatott még számomra az út, titok marad: elaludtam ugyanis.
*
Jó
abban a tudatban élni, hogy mi, vagyis a blogszerkesztők, hoztuk el a napfényt
Gyergyóba, hiszen hajnalban érkeztünk, alig virradt még, s ezért elnéztük a
panziós néni szolid szétszórtságát, kissé zavart, nagymamás
báját is. A szentgyörgyiek még alszanak – mondja ő, a néni – de tizenegytől már
próbálnak, aminek láthatóan örül, hiszen nem kell órákig reggeliztetni
a csapatot, és mi is jobbkedvre derülünk, mert minden jel arra mutat, hogy este
Bánk bán (Bocsárdi László közbenjárásával) megmenti a hazát.
*
A
délután lassan telik, így van időnk aggódni a meg nem érkezett munkatársakért,
akik elveszve a tömegközlekedés útvesztőiben, ekkor még csak távolról követik
az eseményeket. Aztán lassan minden pezsegni kezd, erről árulkodik az a
félreértelmezhetetlen jel is, hogy egyre többen vannak a büfében. (Itt ezt
egyébként YourLivingRoom-nak hívják, s milyen szimpatikus – gondolom –, hogy egy
színház annyira szereti ezt a zugot, hogy külön nevet ad neki. Szabad perceinkben
játszunk el a gondolattal: a különböző erdélyi színházak büféi milyen nevet
érdemelnének?) Egyre több a szakmabeli, majd váratlanul ránk köszön a pillanat,
amikor el lehet foglalni a helyeket, átadhatjuk magunkat az első előadásnak.
*
Jelenleg
0 óra 46 perc van, néhányan még a ma esti előadásról beszélnek, mások a blogot
pofozgatják, megint mások a sZempölre zúznak. És megint más, azaz egy, naplót
ír, pedig tudja: nem lehet szavakba önteni egy fesztivál első napjának
kérdéseit, kételyeit, s a benne rejlő reményeket. Így abba is hagyja.
T.
