Beszélgettünk. Nem vicceltünk.
VM: Mi jut eszedbe a BANDÁZÁSról?
KÜB: Egy pad. Ez Sepsiszentgyörgyön a Bocsárdi
Magorék közelében volt, és úgy hívtuk, a Pad. Én később csatlakoztam, mert egy
másik negyedben laktam. Eleinte még nem bandázásnak neveztük, hanem hogy
megyünk a Padhoz. De ahol a Pad volt, ott bandáztunk. Aztán végignéztük, ahogy
kiemelték egy géppel a betonból... De a Padnál összegyűlő emberek továbbra is
jó barátok maradtak.
2007. június 4-én..., nem, 5-én, az amerikai
Függetlenségi ünnepségek után egy nappal
kezdődött. Volt Szentgyörgyön egy Szimpla nevű kocsma, a főnökét Győzőnek
hívták. Megy-megy Bocsárdi Magor az utcán, és odamegy hozzá Győző: „Kéne egyet
holnap zenélni! Van-e zenekarotok?” Magor jobbra néz, aztán balra, és látja,
hogy nem hallhatja senki, majd rávágja: „Van!” Persze nem volt neki. Gyorsan
felhívott néhányunkat: Kovács Hunit, Szabó Zsoltot, Váncsa Levit és engem,
azzal a szöveggel, hogy holnapra csinálnunk kell egy zenekart. Így történt,
hogy egy éjszaka alatt írtunk nyolc számot.
Eszembe jutott, hogy míg Magor hangszere, a
hegedű nyolcszáz éves múltra tekint vissza, addig én egy kis számítógépecskén
próbáltam kütyümütyülni. Ráadásul élőben. (Gyártani könnyebb lett volna.) Azért
kiálltunk: 21 perc alatt lejátszottuk a nyolc számunkat, és csak pislogtunk.
Magor akkor 16-17 éves lehetett, én meg úgy 19. Volt hét szál bajuszunk, kicsit
improvizáltunk, és máris azt gondoltuk, hogy „váó, milyen jól megy ez nekünk,
bakker!”, „erősen ügyesek vagyunk!”.
Az első hivatalos koncertünk Budapesten volt, a
Szimplában. Arra az alkalomra már kigyúrtuk magunkat, és összeállítottunk egy
repertoárt, melyet rengeteg próba előzött meg. Majd következett Bukarest és
Kolozsvár. Három évig nyomtuk azzal a lendülettel. Később konfliktusokat szült,
hogy nem sikerült próbákat egyeztetnünk. Így egy Kézdi-napi koncert alkalmával
a gitárosunk és basszusgitárosunk is úgy döntött, hogy kiszáll. Hárman
maradtunk, de mi is úgy döntöttünk, hogy kiszállunk. Magorral valósággal
depressziósak lettünk. Azt mondogattuk, hogy „Lesz koncert! Lesz koncert! Csak
menni kell és csinálni!”.
Egy év kimaradás után újabb egy évbe telt, hogy
talpraálljon a zenekar. Új basszusgitárosunk lett. Míg régen úgy játszottunk,
mint egy energiabomba, most már érettebb a zenénk. Van egy koncertprogramunk,
amit a kollokviumon is hallhattatok, és van egy szigorúan improvizált
úgynevezett sZempöl lekvár vagy sZempöl Jam programunk.
Az életben csak a Radio Romania Muzical-t
hallgatom, de remélem, a zenénk mindenki számára nyújt valamit, mert sokféle.
M.
