Kedves
Bea! A kedd nem a Tamásé. Az enyém.
És tedd csak el a napszemüveged jövőre, mert már ősz sincs. Tél van. Ma reggel
9,30-kor, útban a Rubin hotel felé jól megáztam. Eleinte csorgott az eső, aztán
havas eső lett belőle, majd hó, végül ismét eső. Egész nap zenél. A két napja mosásra váró, habbal életben
tartott hajam összeragasztja. Mert aludni most fontosabb. A plusz 15 perc
szundit ébresztő után most kellemesebb ágyban tölteni. Nincs energiám
külsőségekre. Össze kell valahogy kaparnom az éjszakánkénti 7 óra alvást, mert
másképp nehezen koncentrálok, nem vagyok képes az idővel bánni. Tegnap éjszaka
összejött a 6 óra 50 perc alvás. Egész nap jó volt a kedvem.
Úgy néz ki, belejövök ebbe a fotóválogatósdiba is. Első
nap elvállaltam, hogy írás mellett az előadásokról és a mellékrendezvényekről
készült fotókat válogatom blogra, nyomtatott felületre, mindenhová, ahol a
közönség láthatja és értékelheti őket. Jakab Lóri fotósunknak szuper
észrevételei vannak a színházról, színészek reakcióiról, arcokról. Külső szem azt
gondolja (beleértve engem is), hogy a legkönnyebb munka egy képet a szövegbe
illeszteni, hangulatkeltő eszközként használni, csupán mert jól néz ki,
vonzóbbá teszi az írást. Ez nem épp így van. Bizony sok időt igényel a többszáz
helyzetkép közül az igazit kiválasztani, olyat, ami hozzátesz a szöveghez, nem
csak dekorál, hanem egyenértékűvé válik az épp leírt gondolattal. Ma például,
amikor a Bányavirág előadást néztem, folyamatosan Lórit lestem, hogy vajon most
fotózza-e épp azt a helyzetet, amelyiket szívesen kitenném reprezentatív
fotóként a blogra. Úgy néz ki,
belerázódom. Persze a hatalmas technikai
tudásomnak köszönhetően ma reggel Gábor legfrissebb fotóit egy gombnyomással
letöröltem a gépről. Már el is képzeltem a Zsandigábor általi felnyársaltatásomat,
leizzadtam, de be kellett vallanom, mi történt. Az összes mai szakmai
beszélgetésről készült fotót letöröltem. Aztán Gábor meglepett, ő már elmentette a saját gépére. Megúsztam.
Így élünk, éldegélünk itt mi a szerkesztőségben.
Most egy óra hét perc van, átbillentünk a hatodik napba,
mondhatjuk, a fesztiválnak több mint fele lejárt. Ez a nap igazán csúcspont volt. A
marosvásárhelyiek napja. Nem emlékszem rövid színházas múltamból olyan hálás
közönségre, mint amilyent ma este a Bányavirág és Bányavakság előadásokon
tapasztaltam. De azon gondolkodtam, hogy vajon a gátlástalanul áradó poénok és
groteszk jelenetek milyen mértékben jelentettek kabarét számukra, és milyen
mértékben fedeztek fel bennük ún. drámai pillanatokat. Kicsit bánom, hogy
senkit sem kérdeztem meg a közönségből. Mert sajnos a szakmai beszélgetésen nem
adódik erre lehetőség. Nincs rá nézői igény.
R.
